26 - Nő a dombon

Különös, borzongó érzés lett úrrá rajtam, mikor kiléptem az utcára. A szél a fákat suhogtatta, miközben átvágtam a kerten. Az utcán csend honolt, csak néhány autó távoli zaja törte meg ezt a némaságot. De hozzám nem jutottak el ezek a zajok sem, ahogy a hirtelen felvillanó, majd kialvó fény sem a hátam mögött. Lewis léphetett ki az ajtón.

A kocsimat elérve, az ajtóhoz mentem és befeküdtem a hátsó ülésekre. Becsuktam a szemem és azonnal elaludtam.
Álmomban egy nőt láttam. Egy magányos nőt, ki egy dombon áll és énekel. Először olyan halk volt a dal, hogy alig volt kivehető, de ahogy közeledtem hozzá egyre erősödött. Mégis úgy éreztem, mintha a fejemben szólt volna, mintha mindig is bennem létezett volna ez a dallam, a világ legszomorúbb dala. Hallottam, ahogy éneklés közben a szíve szakad meg a nőnek és éreztem, hogy a lelkem apró repedéseibe, a sebekbe beszivárog a dallam, és szétfeszíti azt, bejut a legbelsőbb, titkos hézagokba, amiknek létezéséről sem tudtam. Mielőtt a nap lebukott volna, egy utolsó fénysugárral ajándékozott meg minket. Mikor újra a dombra néztem, a nő már sehol nem volt, de a dallam emléke ott maradt a torkomban, a tüdőmben, az összes sejtemben.

Remegve, csurom vizesen ébredtem. Az egész álom rányomta a bélyegét a mellkasomra, körülvette a szívemet és még a tüdőmbe is belemászott. Nem tudtam, hogy a valós kétségbeesés hagy nyomot rajtam, vagy tényleg az álom volt ekkora hatással rám. Kiszálltam a kocsiból, kinyújtóztattam elgémberedett testem, majd beültem a volán mögé és hazáig hajtottam.
Otthon első dolgom volt lezuhanyozni, lemosni magamról a tegnapi napot.
Koradélelőtt volt, sütött a nap, minden tökéletes volt, de valahogy az egész világ csak tompán szűrődött át a szememen, az agyamhoz el sem jutott.
Megcsörrent a telefonom. Lewis.
'Mondd.'
'Csak tudni akartam nem csináltál-csinálszz-e valami hülyeséget.'
'De.'
'Jason..Mit?'
'Semmit. A világ legnagyobb hülyesége és pontosan tudom, hogy minden más is az lenne.'
'Jason, megtaláljuk őket. A fantomkép, az új vallomás, két ügyosztály dolgozik rajta éjt nappalá téve.'
'Köszönöm Lewis. Én várom, hogy jelentkezzen. Szólj, ha tudok tenni valamit.'
'Pihenj.'

Pontosan tudtam, hogy fölösleges a rendőrség munkája, hogy mindent, amit tesznek időpocsékolás, de mivel nekem sem volt jobb tervem, mint várni, így inkább ráhagytam. Leültem a fotelbe, kezemben a telefonnal és vártam.