12 - Halászok

"Megtaláltuk" - szóltam bele a telefonba
"Hol volt?" - Kérdezte Margaret, Anne anyja. A hangja erőtlen volt, és sokkal mélyebb a szokottnál. Hallani lehetett rajta, hogy fáradt, talán sírt is.
"Áthelyezték a Northwestern Memorial-ba, azt hiszem jó lenne, ha bejönne. Ezt nem telefonban kéne elmondanom."
"Jason, valami baj van?"
"Jöjjön be, itt részletesen be tudok számolni mindenről. Tud szólni Harold-nak is?"
"Dolgozik, de felhívom, hátha el tud szabadulni. Egy órán belül bent vagyunk."
"A harmadikon leszek."

__

"Jason, mi folyik itt?" - köszöntött Harold, Anne apja.
"Bent vannak még, vizsgálják.."
"De mi történt? Két napja voltunk bent nála, tökéletesen jól volt. Azt mondták még két hét és kiengedik."
"Így is volt. De a tegnap esti vizitnél találtak a lábában egy kisebb daganatot. Most vizsgálják mennyire súlyos."
"Daganat?" - kérdezte Margaret, nagyon halkan, mintha félne, ha hangosan mondja valósággá válik.
"Nem kell felfújni a dolgot Marge, Chicago legjobb kórházában van." - nyugtatta Harold.
"Igen, négy orvos vizsgálja egy időben, azt mondják, szerencséje van, hogy az az autó elütötte, különben sosem derült volna ki."
"Azt mondod már korábban kialakult?"
"Nagyon úgy tűnik, de várjuk ki a végét. Azt mondták nemsokára bemehetnek és az orvosokkal is beszélhetnek."

Ránéztem a szülőkre, ahogy leülnek a kényelmetlen kórházi székekre. Harold átkarolta feleségét, akiből kitört az a fajta sóhaj, ami még nem a megkönnyebbülés sóhaja, sokkal inkább tele van feszültséggel. Akartam egy kis időt adni nekik, hogy könnyebb legyen.

Kisétáltam a kórházból, ki az utcára, ami ugyanolyan forgalmas volt, mint délelőttönként. Elindultam, amerre a lábam vitt. Beugrottam a legközelebbi trafikba egy doboz cigiért, most érkezett el az idő, hogy újra rágyújtsak annyi idő után először. Elkezdtem köhögni, de hamar abbamaradt. Hamar újra ráérez az ember az ízére.
Hirtelen rám zuhant az egész nap fáradalma. Kiértem a folyóhoz. Pár öreg halász még ült ott, bár kicsit késő volt már bármit is fogni, de úgy ültek ott, mint akik észre sem vették, hogy eltelt megint egy nap, talán több is, mint egy.

A folyón visszaverődött a lemenő nap fénye, sugarak nélkül a vérvörös ég. Még a felhők is csak elvétve törték meg a homogén felületet, mely igazából úgy tűnt, mintha ezer meg ezer apró darabból állna össze, így lenne egy hajszálvékony hártya.

Leültem, hogy megemésszem az eseményeket, éreztem a kezem alatt a földet, a füvet. Lefeküdtem és behunytam a szemem és figyeltem a hangokat..

-
A sötétben ébredtem fel és arra, hogy egészen biztos nem ott vagyok, ahol legutoljára lehajtottam a fejem.