/ajánlott zene: klikk ide/
Felkiáltottam és a nyakamba csimpaszkodva húztam magam után. Próbáltam lefejteni a kezét, de úgy szorított, hogy képtelen voltam. Ördögi kacajt hallatott, majd belém harapott. A karomba, olyan erővel, hogy kitépett belőle egy darabot. Felüvöltöttem. A vérem spriccelt mindenfelé, mire addig rúgtam, hogy leesett a földre. Hátraléptem, mire ő csúszva mászott utánam. Hosszú haja volt, pár szál, amit rátapadt a fejére. Engem nézett és kúszott, hogy belekapaszkodjon a lábamba, én belerúgtam és átrohantam a szobán.
A konyhában fel akartam tépni az ajtót, de nem ment, bárhogy próbáltam és már láttam, hogy a szobából mászik ki. Átrohantam a másik szobába, átugrottam rajta, de elkapta a lábam. Hasra estem és ő elérte már majdnem a hátamat. Lerugdostam magamról, és rohantam a szoba végére, ahol egy apró ablak volt. Kitörtem az üveget, de már majdnem elérte a lábam. Láttam egy állólámpát a sarokban, felkaptam és hozzávágtam. Felüvöltött, majd megint kacagott és a száján még mindig ott volt a karomból kitépett hús, az arcán pedig csurgott le a vérem.
Felugrottam az ablakhoz és próbáltam kimászni, de a lyuk túlságosan kicsi volt, ő pedig pont alám került. Kinyomta magát az egyik kezével, majd a másikkal elkapta a lábam. Rám csimpaszkodott, én meg próbáltam megszabadulni tőle. Az ujjait, a körmét belém mélyesztette és éreztem, hogy a bőrömön simán halad át az ujja és iszonyatos fájdalom nyilall a lábamba.
Egy erős rúgással lerúgtam magamról és átfeszítettem magam az ablakon. Teljesen sötét volt már az utcán, én pedig több sebből vérezve futásnak eredtem. A kacajt még több utcával távolabbról is hallottam, mert néma csend honolt itt kint.
2010. március 21., vasárnap
44 - Nyöszörgés
/ajánlott zene: klikk ide/
Megszédültem. Leültem a székre és a felkínált pohár vizet – bár szürke volt és felismerhetetlen darabok úszkáltak benne – egy hajtásra megittam. A rosszullét nem múlt el, sőt azt éreztem minden pillanattal erősödik. Megpróbáltam felállni az asztaltól, de nem sikerült.
- ¡siéntate!
Nem értettem mit mond, de mikor megpróbáltam újra a vállamra tette a kezét és óvatosan visszanyomott a székre. A fejem egyre nehezebb volt, és az agyamat szinte különállónak éreztem tőle. Nem fájt semmi, csupán mindenem elzsibbadt. Majd a szemem lecsukódott és a homlokom koppant az asztalon.
Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem el így, de mikor felébredtem, ugyanúgy az asztalnál ültem, de már sötétedett. Nem volt senki a szobában. Már nem szédültem, és az összes szervem a helyén volt. Felálltam az asztaltól és benéztem a szomszéd szobába.
- Halló, van itt valaki? Hölgyem? Köszönöm a vendéglátást, most tovább állnék…
De nem jött válasz. Körbenéztem a másik, kisebb szobában, de teljesen üres volt. Odaléptem az ajtóhoz, hogy elinduljak valamerre, de az zárva volt. Körülnéztem, hátha megtalálom a kulcsot, de nem volt sehol és a fény is egyre kevesebb volt.
Bementem a nagyobbik szobába, hogy ott is körülnézzek, és ahogy közeledtem a polcokhoz, valamit észrevettem a szemem sarkából. Megmozdult valami. Hirtelen megfordultam, de csak egy nagy kupac ruhát találtam a sarokba hajítva. Furcsa szag terjengett a szobában, az egész lakást megfertőzte. Figyeltem a halmot egy ideig, majd elindultam az ellenkező irányba, hogy megnézzem a polcokat. Megint mozdult valami, az előző helyről, de most mikor megmozdultam nem hagyta abba. Olyan volt, mintha egerek, vagy férgek lennének a ruhakupac alatt. Undorodtam az egész háztól, de ez volt a legvisszataszítóbb mind közül.
Mikor odaléptem, belerúgtam a kupacba, amiből nem szaladt ki semmi, csak felnyögött. (Ez egy ember lenne?) Felkaptam pár ruhát és arrébb dobtam, megfagyott a vér az ereimben annak láttára, ami ott volt. Az öregasszony feküdt a ruhák között, meztelen volt és teljesen összeaszott. Nem is hasonlított arra, akivel ma találkoztam, csupán az arca vonásaiban. Nyöszörgött olyan túlvilági hangon, amitől a hátamon felállt a szőr.
Nem tudtam mitévő legyek, fel akartam tenni az ágyra, de amikor odahajoltam hirtelen felém fordította a fejét, a kezével a nyakam után kapott és olyan kacagás hagyta el a száját, aminél félelmetesebbet még soha sem hallottam.
Megszédültem. Leültem a székre és a felkínált pohár vizet – bár szürke volt és felismerhetetlen darabok úszkáltak benne – egy hajtásra megittam. A rosszullét nem múlt el, sőt azt éreztem minden pillanattal erősödik. Megpróbáltam felállni az asztaltól, de nem sikerült.
- ¡siéntate!
Nem értettem mit mond, de mikor megpróbáltam újra a vállamra tette a kezét és óvatosan visszanyomott a székre. A fejem egyre nehezebb volt, és az agyamat szinte különállónak éreztem tőle. Nem fájt semmi, csupán mindenem elzsibbadt. Majd a szemem lecsukódott és a homlokom koppant az asztalon.
Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem el így, de mikor felébredtem, ugyanúgy az asztalnál ültem, de már sötétedett. Nem volt senki a szobában. Már nem szédültem, és az összes szervem a helyén volt. Felálltam az asztaltól és benéztem a szomszéd szobába.
- Halló, van itt valaki? Hölgyem? Köszönöm a vendéglátást, most tovább állnék…
De nem jött válasz. Körbenéztem a másik, kisebb szobában, de teljesen üres volt. Odaléptem az ajtóhoz, hogy elinduljak valamerre, de az zárva volt. Körülnéztem, hátha megtalálom a kulcsot, de nem volt sehol és a fény is egyre kevesebb volt.
Bementem a nagyobbik szobába, hogy ott is körülnézzek, és ahogy közeledtem a polcokhoz, valamit észrevettem a szemem sarkából. Megmozdult valami. Hirtelen megfordultam, de csak egy nagy kupac ruhát találtam a sarokba hajítva. Furcsa szag terjengett a szobában, az egész lakást megfertőzte. Figyeltem a halmot egy ideig, majd elindultam az ellenkező irányba, hogy megnézzem a polcokat. Megint mozdult valami, az előző helyről, de most mikor megmozdultam nem hagyta abba. Olyan volt, mintha egerek, vagy férgek lennének a ruhakupac alatt. Undorodtam az egész háztól, de ez volt a legvisszataszítóbb mind közül.
Mikor odaléptem, belerúgtam a kupacba, amiből nem szaladt ki semmi, csak felnyögött. (Ez egy ember lenne?) Felkaptam pár ruhát és arrébb dobtam, megfagyott a vér az ereimben annak láttára, ami ott volt. Az öregasszony feküdt a ruhák között, meztelen volt és teljesen összeaszott. Nem is hasonlított arra, akivel ma találkoztam, csupán az arca vonásaiban. Nyöszörgött olyan túlvilági hangon, amitől a hátamon felállt a szőr.
Nem tudtam mitévő legyek, fel akartam tenni az ágyra, de amikor odahajoltam hirtelen felém fordította a fejét, a kezével a nyakam után kapott és olyan kacagás hagyta el a száját, aminél félelmetesebbet még soha sem hallottam.
43 - Kinyílt az ajtó
Az ajtó nagyon lassan kinyílt. A kinti szikrázó napsütés után bent úgy tűnt vak sötétség honol, nem látszott semmi sem. Egy kis idő elteltével úgy rémlett, mozgást látok, de nem voltam benne egészen biztos. Mivel nem szólt semmit, beléptem a kitárt ajtón. Amint magam mögött hagytam az utca tikkasztó hőségét körülölelt a ház nyirkos, hűvös levegője, ami most gyógyír volt a testemnek.
Nem telt el sok idő, mire láttam, ahogy a szemem megszokta az új fényviszonyokat. Egy ősöreg nő állt előttem: még találgatni sem tudtam a korát illetően. Kétségeim támadtak józanságomról, mert a nő annyira élettelennek tűnt, hogy lehet, hogy egyszerű hallucináció volt csupán, egy kép, amely betuszkolta magát tudatom bugyraiba. Az egész háznak ugyanolyan szaga volt, mint a nőnek. Valahol a penész és a döglött állatok bűze keveredett a rothadó növények átható szagával. Ahogy lélegeztem, egyre elviselhetetlenebb lett, és éreztem – vagy csak érezni véltem – a tüdőmbe lerakódó nehéz levegőt, ami egyszerűen képtelen lesz eltávozni onnan és így fulladok majd meg, kínok között.
Éreztem, hogy a pánikom is csak hisztéria, nincs is olyan bűz, csak le kell ülnöm, innom kell egy pohárka vizet és rendben is leszek. Nem tudtam hogy is kérhetnék vizet, de végül kézzel-lábbal elmutogattam a poharat, amint a számhoz emeltem, vizet, ahogy belecsorgatom. Ő még nem is szólalt meg egész eddig, de most sem kívánt semmit sem hozzáfűzni a dologhoz, lassan, nagyon lassan odacsoszogott a csaphoz, majd egy szürkés színű, maszatos pohárba töltött a vízből. Én addig kiszolgáltam magam és leültem az asztalnál lévő székek egyikére, amelyek gyakorlatilag az egyedüli bútorokat jelentették a kis szobában.
Amíg töltötte a vizet, én körülnéztem a helyiségben, ahonnan a bejáraton kívül két másik kijárat is nyílt, az egyiket egy ajtó, másikat egy függöny zárva el konyhától. Nem volt különleges a ház, egyszerűen csak szegény volt, a legszegényebb, amit valaha is láttam. Megfordult és felém csoszogott, majd odanyújtotta nekem a poharat. Olyan volt, mintha a pohár átcsusszant volna a kezéből, mert egy pillanatra összerándult a gyomrom, hogy leejtem-e vajon, de szépen átlendült a kezembe, mintha mi sem történt volna.
Nem érintettem meg a kezét, pedig kíváncsi lettem volna, vajon igazán bőr fedi a testét, vagy nyálkás, csuszamlós az egész. Erre a kérdésre nem kaptam választ, csupán az az érzésem volt, hogy valami nagyon nem stimmel.
Nem telt el sok idő, mire láttam, ahogy a szemem megszokta az új fényviszonyokat. Egy ősöreg nő állt előttem: még találgatni sem tudtam a korát illetően. Kétségeim támadtak józanságomról, mert a nő annyira élettelennek tűnt, hogy lehet, hogy egyszerű hallucináció volt csupán, egy kép, amely betuszkolta magát tudatom bugyraiba. Az egész háznak ugyanolyan szaga volt, mint a nőnek. Valahol a penész és a döglött állatok bűze keveredett a rothadó növények átható szagával. Ahogy lélegeztem, egyre elviselhetetlenebb lett, és éreztem – vagy csak érezni véltem – a tüdőmbe lerakódó nehéz levegőt, ami egyszerűen képtelen lesz eltávozni onnan és így fulladok majd meg, kínok között.
Éreztem, hogy a pánikom is csak hisztéria, nincs is olyan bűz, csak le kell ülnöm, innom kell egy pohárka vizet és rendben is leszek. Nem tudtam hogy is kérhetnék vizet, de végül kézzel-lábbal elmutogattam a poharat, amint a számhoz emeltem, vizet, ahogy belecsorgatom. Ő még nem is szólalt meg egész eddig, de most sem kívánt semmit sem hozzáfűzni a dologhoz, lassan, nagyon lassan odacsoszogott a csaphoz, majd egy szürkés színű, maszatos pohárba töltött a vízből. Én addig kiszolgáltam magam és leültem az asztalnál lévő székek egyikére, amelyek gyakorlatilag az egyedüli bútorokat jelentették a kis szobában.
Amíg töltötte a vizet, én körülnéztem a helyiségben, ahonnan a bejáraton kívül két másik kijárat is nyílt, az egyiket egy ajtó, másikat egy függöny zárva el konyhától. Nem volt különleges a ház, egyszerűen csak szegény volt, a legszegényebb, amit valaha is láttam. Megfordult és felém csoszogott, majd odanyújtotta nekem a poharat. Olyan volt, mintha a pohár átcsusszant volna a kezéből, mert egy pillanatra összerándult a gyomrom, hogy leejtem-e vajon, de szépen átlendült a kezembe, mintha mi sem történt volna.
Nem érintettem meg a kezét, pedig kíváncsi lettem volna, vajon igazán bőr fedi a testét, vagy nyálkás, csuszamlós az egész. Erre a kérdésre nem kaptam választ, csupán az az érzésem volt, hogy valami nagyon nem stimmel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)