14 - Azok a bizonyosak

Vannak azok az álmok, melyeket minden érzelemmel együtt álmodunk meg. Ami az ébredésünk után is ránknyomja a bélyegét, egész nap meg sem lehet tőle szabadulni. Arra ébredtem a folyó partján, a harmattól átázott ruhában, hogy az egyik halász rázogat engem. Rettegve nyitottam ki a szemem, hogy vajon mi vár most rám, de sütött nap, a folyótól áradó halszag keveredett a szél friss illatával. Tökéletes nap volt, mégis valami nyugtalanítót éreztem, az álmom ráült a mellkasomra.

A halász megkínált a frissen főtt kávéjából.
"Kemény este?"
"Mondhatni..."
"Akkor rád fér barátom, idd meg nyugodtan, majd veszek másikat." -és nekem nyújtotta az egész pohár gőzölgő kávét.
"Nagyon köszönöm. Azt hiszem ideje indulnom."
"Sok szerencsét."
Kérdőn néztem rá, de úgy éreztem nincs erőm megtudni mire gondol, szerencsét a napomhoz, hogy eljussak legalább a járdáig, vagy bármi más. Nem tudtam szabadulni az álomtól. A legtöbb ponton már elfelejtettem mi történt benne, csak arra emlékeztem világosan, hogy Anne-ról volt szó benne. Meghalt.
Ekkor rámszakadt az ég, rájöttem, hogy nem sétálnom kell, futnom, rohannom. Mi van, ha ez egy jel volt? Mi van, ha Anne tényleg meghalt, én meg nem voltam ott? Mi van, ha baj van?"

Végigrohantam az utcákat, ahogy csak a lábam bírta. Eleinte az ébredéstől még nem ment tökéletesen a futás, de begyorsultam és meg sem álltam a kórház bejáratáig. Ott berontottam, de a biztonsági őr megállított.
"Uram, tudok valamiben segíteni?"
"Nem, köszönöm, a barátnőmhöz jöttem, illetve, nem a barátnőm, szeretném, ha az lenne, de..." - Ekkor bevillant az álom újabb képe "Anne Stein, a barátnője, vagy csak szeretné, ha az lehetne már". Megráztam a fejem és tovább mentem.
Nem vártam meg a liftet, inkább a lépcsőn szaladtam fel. A harmadikra érve a váróba rohantam, hátha Margaretéket ott találom. De az ott várakozók közül egyik sem volt Anne rokona. A nővértől megkérdeztem, hogy bemehetnék-e Anne Stein-hoz.
"Rokona?"
"Igen." - feleltem rá, rutinosan, hisz, ha nem vagyok hozzátartozó, sokszor be sem engednek.
"A vőlegénye vagyok."
"Erre, kérem, kövessen. Már egy órája ébren van, tegnap nagyon nehéz napja volt. Az egyik csont elmozdult és átfúródott a lábán. Majdnem elvérzett."
Éreztem, hogy úgy ver a szívem, majd kiesik a helyéről, a nyakamban dobogott. Meg is álltam egy percre, nekitámaszkodtam a falnak.
"Jól van uram?"
"Persze, csak megszédültem."
"Egészen biztosan jól van, ne nézze meg egy orvos?"
"Dehogy, csak nem ettem ma még. Ez lehet az oka."
"Ez a szoba. 392b."
"Nagyon köszönöm."

Beléptem a szobába, ahol Anne feküdt, egyedül volt és épp az ablakon bámult ki.
"Szia"
"Hol voltál?"
"Sajnálom. El kellett mennem. Mi történt?"
"Nem mondták?"
"Csak elkezdték, tőled akarom hallani." - Leültem mellé és hallgattam.
"Valószínűleg rosszul mozdulhattam, mert [...]