25 - Részletes vallomás

"Lewis, felbukkant."
"Hol, mikor?"
"Az anyósomnál, Annabell Leon. Michigan sugárút."
"Megvan a cím, azonnal ott vagyunk. Ne nyúlj semmihez."
"Nem terveztem. Lewis, nyomon vagyunk."
"Csak maradjunk is rajta."

Mikor befordultam a sarkon, lefékeztem, a kerekek csak úgy csikorogtak az aszfalton. Kirontottam a kocsiból, egyenesen az ajtóhoz, de a kerten és nem az úton át, nehogy valami nyomot is megsértsek. Gumikesztyű volt nálam, úgy nyitottam be.
"Megjöttem!"
"Óh Jason, egészen biztos, hogy Ő volt?"
"Igen, sajnálom, de teljesen biztos. A rendőrök nemsokára itt lesznek, akkor felveszik a vallomásod, nyomokat vesznek a kilincsről, tudnunk kell mindenről, amihez hozzáért, amiből ivott, amit beszélt, ahogy kinézett, azonnal fantomképet kell készítenünk róla. Addig is gondolkodj a részleteken. Mondott-e bármi konkrétat, hol lakik, hova tart, mit csinál, milyen a kapcsolata Sarah-val, bármit!"
"Jaj Jason egészen megzavarodtam, alig emlékszem bármire is."
"Nyugodj meg Annabell, ülj le, igyál egy pohár vizet, és gondolkodj. Írj le egy papírra mindent, ami eszedbe jut, akár csak szavakat is, hogy .."
Ekkor az ablakból megláttam a rendőrautókat, majd ajtócsapódások jelezték, hogy megérkeztek.
"Itt is vannak."
"Jason, mi történik, ha rosszat mondok. Mi van, ha valamiben tévedek. Jason, én egy kissé.."
"Annabell, mondd el nyugodtan, amit tudsz. Bármit mondasz, csak segítesz a nyomozásban és kicsit közelebb viszel Sarah-ékhoz."

Ekkor kopogtattak, benyitott Lewis.
"Jó napot hölgyem, Lewis hadnagy vagyok, a chicago-i rendőrségtől. Jason nyilván tájékoztatta a helyzetről. Hoztam magammal pár rendőrt, akik átkutatják a házát, üzenetet, nyomokat keresve. Addig egy másik kollégám felveszi a vallomását, egy pedig fantomképet készít, amennyiben el tudja mondani hogy nézett ki Dalibor. Amennyiben bármi kérdése lenne, kérem bátran forduljon akármelyik kollégámhoz, hozzám, vagy Jason-höz. Készen áll?"
"Igen, azt hiszem."
"Rendben. Thompson, jöhetnek!"
Ekkor belépett a házba négy kollégám, Thompson, Marinelli, Miller és Cardlaugh, akik nekiestek a háznak, hogy alaposan átvizsgáljanak mindent. Gery pedig Annabellhez fordult, hogy felvegye a vallomását. Én végig ott ültem mellette, próbáltam segíteni, ösztönözni őt.
"Hölgyem.."
"Szólítson Annabellnek."
"Rendben, Annabell. A férfit, aki a lakásában járt, hogy tudná leírni, milyen magas, hány év körüli, haj- szemszíne."
"Lássuk csak, a haja és a szeme is sötétbarna volt, az egész tekintete mély volt, tudja, olyan művészféle tekintet. Kicsit szomorkás szemek, lefele hajolt a szemsarka, eleve a szeme nagyon mélyen ült. Olyan negyven év körüli volt, Jason, olyan te korodbéli lehetett."
"Értem, tehát negyvenes éveiben jár. Ötvenhez, vagy a negyvenhez közelebb?"
"Mindenképp a negyvenhez. Akár az alatt is lehet..Hogy milyen magas volt? Nem tudnám megmondani. Átlagos testalkatú volt, talán a szokottnál egy kicsit izmosabb felépítésű."
"É-értem. Köszönöm, most el tudná mondani pontosan mikor érkezett, miről beszélgettek, hogy beszélt önmagáról és Sarah-ról?"
"Még világos volt. Olyan öt- fél hat körül lehetett. Kopogtatott, majd kérdésemre, hogy miben segíthetek annyit felelt, hogy Sarah-t keresi. Ezen nevetnem kellett, mármint Sarah-t a gimnáziumi barátai keresték utoljára itthon és annyira mókás volt, ahogy ott áll egy felnőtt férfi és... Mondtam neki, hogy nem lakik már itt, mire mondta, hogy tudja, csak nem találta otthon. Furcsálltam a dolgot, mert ilyenkor már Julie-val otthon szoktak lenni, de gondoltam elmehettek valahova. Beinvitáltam, mert mondta, hogy egy üzenetet akar hagyni Sarah-nak, én úgy is hamarabb beszélek vele, mint ő. Jaj édes Istenem, ha tudtam volna, hogy ez az ember rabolta el az én Sarah-mat, ha valaha sejtettem volna. Leültettem a kanapéra, megkínáltam egy pohár vízzel.."
"Pohár vízzel? Ugye nem mosta el még a poharakat?"
"Azt hiszem még a mosogatóban vannak.."
"Marinelli, nézd meg azt a poharat a mosogatóban és próbálj róla mintát venni!"
"Rendben főnök."
"Szóval ott tartottunk, hogy kanapé, pohár víz."
"Igen, igen. Elkezdett mesélni arról, hogy Sarah-val egy egyetemre jártak, hisz tudják az én kicsikém gyógyszerésznek tanult, így teljesen érthető volt, hogy az orvos barátja meglátogatja Chicagoban járván..Mesélt néhány régi kalandot. Vajon azok hazugságok voltak mind? Olyan hitelesnek tűntek.. Annyi név szerepelt, annyi adat."
"Le tudná írni milyen neveket mondott? Jason, lehet, hogy orvos az emberünk?"
"Minden elképzelhető Lewis.."
"Ha ad egy papírt.."
"Persze." - és Lewis letépett egy oldalt a jegyzetfüzetéből, átnyújtotta a tollat Annabellnek, aki egyből neveket kezdett el írni, kissé régies, gyöngy betűivel.
Egy jó tíz perc múlva fejezte csak be, és átnyújtotta a listát Lewisnak.
"Ennyi jut most eszembe, ha bármi felrémlik, felírom."
"Hű, jó kis memóriája van!" - nézett Lewis a majdnem egy oldalnyi listára.
"Nagyjából negyed órát, húsz percet töltött itt, azalatt nem mondott semmit Sarah-ról a jelenben, csak a múltban, nyilván rég nem találkoztak, mármint ez volt a fedősztorija, így teljesen érthető volt, hogy semmit nem mondott. Egyéb.."
"Főnök, találtunk valamit!"
"Mit Miller?"
"Egy levél."
"Mi?!" - kérdezett azonnal Lewis és Annabell.
Felpattantunk egyszerre a székekből és nekirontottunk a szobának.
"Csak kesztyűvel Jason!"
Felkaptam a kezemre egy gumikesztyűt és azonnal olvasni kezdtem:

"Látod Jason, soha, de soha nem fogtok elkapni. És tudod miért? Mert a szokott sémákban gondolkodtok. Eszetekbe sem jut, hogy fondorlatosak legyetek, hogy áthágjatok egy szabályt, hogy olyanná váljatok mint én. Már pedig, amíg nem váltok azzá, aki én vagyok, sosem tudtok az én fejemmel gondolkozni. Még most is az öreglányt faggatjátok, pedig egészen nyilvánvaló, hogy a vallomása meg sem közelíti a valóságot. A lányod kicsit hiányol, a feleségeddel egész jól elszórakozom majd, így ő nem biztos, hogy fog. Dalibor."