13 - Álmomban

Egy nyirkos, dohos szagú helységben ébredtem. Az egész szobát átjárta ez a nyirkos levegő, és fény is csak ritkásan szűrődött be hozzám. A szemem lassan hozzászokott a fényviszonyokhoz, megpróbáltam erőltetni, hogy lássam, legalább nagyjából mi lehet a szobában. A szoba az ágyon kívül teljesen üres volt.

Felálltam és az ajtóhoz mentem, ami pont átellenben volt az ággyal, és megpróbáltam kinyitni. Zárva volt. Ezen nagyon nem lepődtem meg, bár a szorongató érzés a mellkasomban csak erősödött. Elkezdtem rángatni az ajtót, mint egy bolond, hátha megmozdul, ez lehet, hogy egy automatikus reakció, ha be vagyunk zárva? Erre lépéseket hallottam, közeledőket. Hátrébb léptem az ajtótól és vártam.

A lépések egyre közeledtek, majd megálltak az ajtó előtt. A fény, ami eddig beszűrődött a szobába láthatóan az ajtó alól érkezett, most két helyen megtört. Kulcs forgott a zárban, és kinyílt az ajtó.

Egy idős hölgy állt az ajtóban, kedvesen mosolyogva.
„Jól aludt?” – kérdezte, és mosolyogva nyitotta az ajtót, hogy lépjek ki.
„Jöjjön csak, már kész az ebéd.”
Én némán követtem, nem értettem az egész helyzetet, de gondoltam az adandó alkalommal meglépek majd, vissza kell érnem a kórházba. És á! Az újság! Teljesen kiment a fejemből! Be sem telefonáltam és rám várhattak egész nap!
Amint ez eszembe jutott, nagyon ingerült lettem, el akartam szabadulni. Egyébként is, mit keresek itt, mit akar tőlem ez a nő?! Rávettem magam, hogy kérdezzek, mielőtt kiderülne, hogy nem tudok egy – egy részletet és elhamarkodva cselekszem.

„Khm. Elnézést, de megkérdezhetném, hogy ki maga és hol vagyok most?”
„Jaj drágám, hát semmire nem emlékszik az estéből?”
„Nem, mi történt?”
„El akarták vinni a rendőrök. Üvöltözött és rohangált a téren az éjszaka közepén.”
„Én? Üvöltöztem?”
„Igen kedvesem, pont arra jártam akkor. Szokásom néha sétára indulni az éjszaka közepén. Nagyon rossz alvó vagyok, jobban szeretek sétálni a csendben, a folyó partján. Akkor láttam meg, hogy épp vinnék el a rendőrök. Odasiettem megnézni, mi folyik itt, de láttam magán, hogy nem őrült, csak ittas lehet, így eljött hozzám.”
„De, nem értem. Én aludtam. Lehajtottam a fejem és aludtam. Nem szokásom üvöltözni és rohangálni alvás közben. Nagyon kedves Öntől, hogy így kisegített, de most már indulnom kell, a kórházban várnak rám.”
„A Northwesternben? Erősen kétlem.”
„Tessék?”
„A Northwestern Medicine-be igyekezik, ha jól sejtem, de teljesen fölösleges az igyekezte, a lány ma éjjel meghalt.”
„Ki? Anne? Mi? Nem értem.”
„Jaj ne legyen ilyen csökönyös. Az orvosok próbáltak segíteni rajta, de túl sok vért vesztett a műtét közepén.”
„De ez nem lehet, Anne-t csak pár nap múlva… Milyen Anne-ről beszél? Ki maga?”
„Anne Stein, a barátnője, vagy csak szeretné, ha az lehetne már. Hogy én ki vagyok? Na ez egy jó kérdés. Leginkább Nagymaminak hívtak, bár ez akkor volt, mikor az unokáim még hívtak bárminek is. Azóta a Gertrude az, amit leginkább használnak az emberek.”
„Honnan tudja mindezt?”
„Elég sok mindent tudok, elég sok forrásból.”
„Hölgyem, nagyon kedves, hogy befogadott éjszakára, de most el kell mennem. Sajnálom, de nem tudok hinni magának, akkor sem, ha ilyen részletesen be tud számolni az életemről. Nem értem honnan tudhatja mindezt, de jelen pillanatban nem is vagyok rá kíváncsi. El kell mennem, dolgoznom kell, már régóta várnak rám és még csak nem is telefonáltam, hogy nem megyek.”
„Én megtettem. Szóltam nekik, hogy egy ideig nem lesz, betegszabadság.”
„Mit csinált? Hova telefonált? Asszonyom, most elmegyek. Köszönöm a vendéglátását.”
Az ajtóhoz mentem, de az zárva volt. Lassan megfordultam.
„Hol a kulcs?”
„Sajnálom, de nem segíthetek.”
„Hol van a kulcs?”
„Nem mehet el. Itt marad velem. Hova menne egyébként is? A lány, akit szeret, aki az élete, meghalt. Szomorú, de be kell látnia, hogy ez van. A férjem halálakor én sem akartam elhinni és éveket vesztegettem azzal, hogy szomorkodtam és sajnáltattam magam. Ne tegye. Ne vesztegesse az életét a halottakra.”
„Ma őrült. Engedjen ki.”
„Nem lehet.”
„ENGEDJEN KI!” – üvöltöttem rá, majd az ajtóhoz rohantam és rugdosni kezdtem, próbáltam feltépni.
„Nem gondolja, hogy menni fog, ugye?”
„Maga olyan fajta elmebeteg öregasszony, aki ellop embereket, hogy később az aberrált fantáziáihoz felhasználjon?”
„Nem vagyok elmebeteg. És nem raboltam el, jött velem. Nincsenek aberrált fantáziáim, hacsak nem számít annak a boldogság hajszolása. Uram, ellesz itt. Amint túlvan az első megrázkódtatásokon, elmegy és éli boldogan az életét.”
„Én most akarok elmenni és élni az életemet.”
„Igyon egy kávét.”
„Nem iszom kávét. Engedjen el!”
„Igyon egy kávét, ha mondom!”