06 - Szeles fényképek

Előkerestem a régi fényképezőgépet, amit utoljára valamikor az egyetemen használhattam. Kiváncsi voltam mi van az elsütött képeken, így bementem a városba előhívatni őket. Amúgy is volt dolgom bent, hisz az utolsó simításokat végeztem az indulás előtt, ameddig még két napom volt. Az előhívás nagyjából másfél órát vett igénybe, addig pénzt váltottam és nagyon megörültem, hogy egész olcsón jutottam hozzá dollárhoz. Felkaptattam a meredek utcán, és a fényképeket megkaparintva beültem a közeli kávézóba. Volt nálam egy újság is, korán volt, gondoltam megreggelizem, ha már úgyis az utolsó napjaimat töltöm szülővárosomban.

A fényképek többsége használhatatlan volt, még JJ fotózhatta őket, általában elcsúszott, elkésett képek voltak rólam, a házról, az életünkről. Csodálkoztam, hogy nem kavar fel a dolog, eddig a legapróbb jel is JJ-vel kapcsolatban heves gyomorgörccsel járt, de az utóbbi napokban az izgalom miatt ez olyan szokásossá vált, hogy egészen hozzászoktam az érzéshez. Minden esetre jó volt a kellemes emlékeket felidézni és már egészen nosztalgikus hangulatba kerültem a nagy bögre tejeskávémtól, mikor megláttam az ablak melletti asztalnál a Pulcsis lányt. Hirtelen nem tudtam mit tegyek, odamenjek-e hozzá, vagy csak elmenjek szótlanul, odaköszönjek, vagy elkérjem a ruhám, esetleg elmondjam, hogy nálam vannak az övéi.
Végül úgy döntöttem, hogy nem nagyot kockáztatok azzal, ha köszönök neki, hisz új életemet is végeredményben neki köszönhetem.

Odaléptem mellé és mivel zenét hallgatott, nem vett észre elsőre, ezért megérintettem a vállát, mire összerezzent és felnézett.
'Szia'
'Hm. Szia?'
'Nem emlékszel rám?'
'Kellene?'
'Hát nagyjából két hete ott aludtál nálam, majd eltűntél.'
'Ú, bocsánat, megígértem, hogy hívni foglak? Sosem tartom be az ilyeneket, azt hittem, hogy venni fogod a lapot, megbántottalak? Bocsánat, de az egy éjszakás kalandokat nem nagyon tartom számon. Ne haragudj, nem akarlak megbántani, biztos felejthetetlen voltál, csak...'
'Jaj, nem, nem volt semmi köztünk, csak nálam aludtál és nem igazán szóltál hozzám, csak elmentél. És aggódtam mi lehet veled, de nem tudtam meg, mert még a kávét sem tettem fel, már is eltűntél.'
'Akkor azt hiszem fogalmam sincs miről beszélsz, mert én nem szoktam csak úgy ott aludni embereknél..'
'Már pedig nálam aludtál, a ruhád még most is ott van a polcon.'
'Na, hát ha a ruhám lekerült, nyilván történt valami, így meg érthető, hogy'
'Nem, nem történt semmi, tényleg, csak csurom víz voltál, és elaludtál én meg átöltöztettelek, és az én pulcsimban és nadrágomban mentél haza. Nem találkoztál velük, vagy hogy lehet, hogy egy teljes nap kiesett az emlékezetedből?'
'Nem az emlékekért élek. Carpe diem?'
'Hm.. Ez egy kicsit közhelyes kibúvónak hangzik.'
'Közhelyes?'
'Igen, elcsépelt frázis. Miért nem mondod, hogy nem akartál keresni, mert nem tudtál mit mondani, vagy nem akartál, vagy bármi..'
'De hisz ezzel kezdtem, hogy nem szoktam az egy éjszakások után senkit keresni..'
'De itt nem.. Hagyjuk. Tartsd meg a pulcsit, remélem szerencsét hoz. Nekem azt hoztál, kívánom ezt neked is. Szép napot!'
'Kö-köszönöm. Neked is.'

Mikor kiléptem az utcára a szél megcsapta az arcomat, és ez térített magamhoz egy kicsit az előbb történtektől. Ez meg mi volt?! Nem emlékszik rám? Nem is, hogy rám nem, de az egész estére? Vagy mi történt? Beteg szegény, vagy.. Mindegy, a lényeg, hogy jól van, él még, és tüdőgyulladást sem kapot a nagy eső után. Legalább az én részemet jól végeztem. Bár ez az egész, nagyon furcsa.
A szél felerősödött és kikapta a kezemből a fényképeket, amiket szétszórt a járdán, az úton és néhányat felrepített a magasba. Gondoltam pont itt az ideje, hogy JJ-t is íly módon eleresszem és meg sem fordulva hazaindultam.