43 - Kinyílt az ajtó

Az ajtó nagyon lassan kinyílt. A kinti szikrázó napsütés után bent úgy tűnt vak sötétség honol, nem látszott semmi sem. Egy kis idő elteltével úgy rémlett, mozgást látok, de nem voltam benne egészen biztos. Mivel nem szólt semmit, beléptem a kitárt ajtón. Amint magam mögött hagytam az utca tikkasztó hőségét körülölelt a ház nyirkos, hűvös levegője, ami most gyógyír volt a testemnek.

Nem telt el sok idő, mire láttam, ahogy a szemem megszokta az új fényviszonyokat. Egy ősöreg nő állt előttem: még találgatni sem tudtam a korát illetően. Kétségeim támadtak józanságomról, mert a nő annyira élettelennek tűnt, hogy lehet, hogy egyszerű hallucináció volt csupán, egy kép, amely betuszkolta magát tudatom bugyraiba. Az egész háznak ugyanolyan szaga volt, mint a nőnek. Valahol a penész és a döglött állatok bűze keveredett a rothadó növények átható szagával. Ahogy lélegeztem, egyre elviselhetetlenebb lett, és éreztem – vagy csak érezni véltem – a tüdőmbe lerakódó nehéz levegőt, ami egyszerűen képtelen lesz eltávozni onnan és így fulladok majd meg, kínok között.

Éreztem, hogy a pánikom is csak hisztéria, nincs is olyan bűz, csak le kell ülnöm, innom kell egy pohárka vizet és rendben is leszek. Nem tudtam hogy is kérhetnék vizet, de végül kézzel-lábbal elmutogattam a poharat, amint a számhoz emeltem, vizet, ahogy belecsorgatom. Ő még nem is szólalt meg egész eddig, de most sem kívánt semmit sem hozzáfűzni a dologhoz, lassan, nagyon lassan odacsoszogott a csaphoz, majd egy szürkés színű, maszatos pohárba töltött a vízből. Én addig kiszolgáltam magam és leültem az asztalnál lévő székek egyikére, amelyek gyakorlatilag az egyedüli bútorokat jelentették a kis szobában.

Amíg töltötte a vizet, én körülnéztem a helyiségben, ahonnan a bejáraton kívül két másik kijárat is nyílt, az egyiket egy ajtó, másikat egy függöny zárva el konyhától. Nem volt különleges a ház, egyszerűen csak szegény volt, a legszegényebb, amit valaha is láttam. Megfordult és felém csoszogott, majd odanyújtotta nekem a poharat. Olyan volt, mintha a pohár átcsusszant volna a kezéből, mert egy pillanatra összerándult a gyomrom, hogy leejtem-e vajon, de szépen átlendült a kezembe, mintha mi sem történt volna.

Nem érintettem meg a kezét, pedig kíváncsi lettem volna, vajon igazán bőr fedi a testét, vagy nyálkás, csuszamlós az egész. Erre a kérdésre nem kaptam választ, csupán az az érzésem volt, hogy valami nagyon nem stimmel.