44 - Nyöszörgés

/ajánlott zene: klikk ide/

Megszédültem. Leültem a székre és a felkínált pohár vizet – bár szürke volt és felismerhetetlen darabok úszkáltak benne – egy hajtásra megittam. A rosszullét nem múlt el, sőt azt éreztem minden pillanattal erősödik. Megpróbáltam felállni az asztaltól, de nem sikerült.
- ¡siéntate!

Nem értettem mit mond, de mikor megpróbáltam újra a vállamra tette a kezét és óvatosan visszanyomott a székre. A fejem egyre nehezebb volt, és az agyamat szinte különállónak éreztem tőle. Nem fájt semmi, csupán mindenem elzsibbadt. Majd a szemem lecsukódott és a homlokom koppant az asztalon.
Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem el így, de mikor felébredtem, ugyanúgy az asztalnál ültem, de már sötétedett. Nem volt senki a szobában. Már nem szédültem, és az összes szervem a helyén volt. Felálltam az asztaltól és benéztem a szomszéd szobába.

- Halló, van itt valaki? Hölgyem? Köszönöm a vendéglátást, most tovább állnék…
De nem jött válasz. Körbenéztem a másik, kisebb szobában, de teljesen üres volt. Odaléptem az ajtóhoz, hogy elinduljak valamerre, de az zárva volt. Körülnéztem, hátha megtalálom a kulcsot, de nem volt sehol és a fény is egyre kevesebb volt.

Bementem a nagyobbik szobába, hogy ott is körülnézzek, és ahogy közeledtem a polcokhoz, valamit észrevettem a szemem sarkából. Megmozdult valami. Hirtelen megfordultam, de csak egy nagy kupac ruhát találtam a sarokba hajítva. Furcsa szag terjengett a szobában, az egész lakást megfertőzte. Figyeltem a halmot egy ideig, majd elindultam az ellenkező irányba, hogy megnézzem a polcokat. Megint mozdult valami, az előző helyről, de most mikor megmozdultam nem hagyta abba. Olyan volt, mintha egerek, vagy férgek lennének a ruhakupac alatt. Undorodtam az egész háztól, de ez volt a legvisszataszítóbb mind közül.

Mikor odaléptem, belerúgtam a kupacba, amiből nem szaladt ki semmi, csak felnyögött. (Ez egy ember lenne?) Felkaptam pár ruhát és arrébb dobtam, megfagyott a vér az ereimben annak láttára, ami ott volt. Az öregasszony feküdt a ruhák között, meztelen volt és teljesen összeaszott. Nem is hasonlított arra, akivel ma találkoztam, csupán az arca vonásaiban. Nyöszörgött olyan túlvilági hangon, amitől a hátamon felállt a szőr.

Nem tudtam mitévő legyek, fel akartam tenni az ágyra, de amikor odahajoltam hirtelen felém fordította a fejét, a kezével a nyakam után kapott és olyan kacagás hagyta el a száját, aminél félelmetesebbet még soha sem hallottam.