Hosszú idő telt el, amióta nem jártam itt. Napok múltak el anélkül, hogy bárki is észrevette volna távozásukat. Így voltam ezzel én is.
Nem tudom mennyi idő telt el, talán csak egy hét. Valahol mégis azt éreztem a testem éveket öregedett, a lelkem pedig mintha teljesen kifakult volna.
Meg akartam szólalni, de nem sikerült. Csak rekedtes hang hagyta el a számat megformálatlanul. Mozgattam a karom, a lábam, de nem történt semmi. Nem éreztem a testem. Az agyam mintha eddig egy zselatinos párnán feküdt volna, tompítva a koponyámtól való távolságot, de most mintha teljes súlyával rázuhant volna, belenyilalt a fejembe a fájdalom. Próbáltam odakapni, de a kezem nem engedelmeskedett.
A torkomat valami idegen érzés szorongatta. Kezdtem kétségbeesni. Arra gondoltam, hogy milyen rég gondoltam már bármire is, hogy milyen rég éreztem bármit is. És ebben a percben, amikor semmi mást nem tudtam tenni, elsírtam magam örömömben, hogy fáj.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése